Lina

Az a művész, aki vágyakozó szívvel átadja magát Istennek, aki valóban elismeri, hogy a tehetsége felülről kapott ajándék, egyszer csak átéli, hogy Isten kezd el alkotni rajta keresztül.- Simon András-

 

Üdvözlöm.

 

1977-ben születtem Budapesten.

Alkotásaim Linaként dedikálom.

Talán jelen pillanatban nem is kell több személyes információ.:)

 Tanulmányaim befejezése után, beléptem én is a „dolgozni akaró” emberek népes táborába. Így teltek az évek. Majd 2004-ben megszületett az én saját látható angyalom a kisfiam.

 Igen és itt kezdődött el mindent! Fiam hatására, oly sokrétű lett az érdeklődési köröm, hogy szinte fájdalmas volt mások számára az a nyugalom, amit ezzel birtokoltam. Amiben éltem. Fiam kérdéseinek köszönhetően annyi mindenre válasz kaptam, hogy néha én is rácsodálkoztam a világra. Alkotni akartam, teremteni és így is tettem. A velem született kézügyességgel, édesapámtól örökölt tudással autodidakta módon kezdtem el festeni, alkotni.

 Pár év telt el, mire Önmagamra találtam. Megtalálva azt a stílust ami "pecsétet" nyom alkotásaimra.

A KÖR!

Kör: a végtelenséget, az örök megújulást, a körforgást, a teljességet, az eredendő tökéletességet és harmóniát jelképezi.

Festményeim az életből merítve alkotom meg. 

Az arcok, testek ábrázolása talán kicsit meseszerűen mégis oly hihetően jeleníti meg az emberek élni vélt életét.

 Mit szeretnék? (inkább akarom, bármennyire is megrendíti a szó)

 Azt akarom, hogy ha ránéz a képeimre, lásson. Lássa meg Önmagát vagy azt a rejtet jelet a képeimben, ami Önt fogja inspirálni a mindennapjaiban. Semmi másért csak azért, mert kell, mert jó ránézni, mert csillogó szemmel és mosolyra húzódó ajkakkal indulhat el otthonról. Vagy csak azért mert meg akar állni a kép előtt és észre sem veszi majd a sóhajt ami előtör Önből.

 Írnom kell a motivációról (is). Mi inspirált arra, hogy fessek.

 Mi? Az élet. Ahol túl sok az ember tudása vagy túl kevés. A megfelelési kényszer. Számomra a múltamban és jelenemben lévő emberek adtak gondolatokat és lehetőséget arra, hogy alkossak. 

 Fiam, sokszor érdeklődve nézte, ahogy festek s közben jellemezte arcom vonásait, mintha én lennék maga a kép..… Talán ez motivált a legjobban… hogy rálépjek egy útra, amire gyermekkorom óta apró, megannyi jelzést kaptam. ‑­

 Kedvenc festőim: 

 Gustav Klimt osztrák festőművész, a szecessziós stílus egyik legismertebb képviselője.

 Munkácsy Mihály, aki mélyről küzdötte fel magát, az asztalos legényből híres festő lett, aki hatalmas méretű vásznaival az egész világot meghódította. Romantikusan realista festő volt, aki mindig invenciókkal teli munkákat alkotott.

 Én: Akril festéket használok veszített vászonra, amit néha nagy méretei miatt csináltatok így is egyediséget adva az alkotásnak. Durva ecsetvonással viszem fel a vászonra gondolatom. Néha elmerengek egy-egy kép előtt és lágyítom, amit fel is lehet fedezni. Körben ábrázolok, amit különböző technikák alkalmazásával érek el s ezzel bezárom a képet egy világba ahol itt ott kitörni készül, hogy szabadságát visszanyerje. 

 

Kinek tartozom köszönettel? 

 Azoknak az embereknek, akik mellettem vannak a mai napig. 

 Akik megfogtak a kezem és felsegítettek. Akik tudták,hogy képes vagyok újra és újra felállni.

 Köszönettel tartozom Istennek.

 

 Köszönöm Önnek is,hogy szánt rám pár percet.

Lina

 

 

 

oklevel.jpg

 

egyik alkotásomért...





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 7
Heti: 96
Havi: 502
Össz.: 19 825

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
Lina - © 2008 - 2017 - angyalecset.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: világító vászon háttérképek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »